top of page

Felújítottuk a táskás szemű Passat fényszóróit

A VW 1973 májusában mutatta be az első generációs Passatot. Az azóta eltelt több mint 50 év alatt 30 millió Passat gördült le a futószalagról, vagyis ez az autó a világ egyik legsikeresebb középkategóriás modellje. Ez a Volkswagen a hatalmas sikerét a magas szintű használhatóságnak és a tágas térnek köszönheti. Világszerte az eladott modellek háromnegyede VW Passat Variant. Itthon is inkább a kombi változat az, ami nagyobb népszerűségnek örvend. Ezért a Volkswagen 2021-ben kivonta a szedánt a kínálatból. A mostani változatot már csak kombiként vásárolhatjuk meg. De anno létezett például R36-os szedán, ami ment, mint a szélvész, vagy Alltrack kivitel is, amely emelt hasmagassággal rendelkezett, de a sárosabb utakat már kerülni kellett vele.





Miről lehetett azonnal felismerni a B6-os Passatot? 

Ez a modell onnan is volt könnyen felismerhető, hogy a fényszórója olyan kialakítást kapott, mint amit a Derrick sorozatban Horst Tappert szemei alatt láthattunk. Finoman szólva, hatalmas táskák helyezkedtek el mindkét helyen. A VW Passat hatodik generációja a PQ46 platformra épült, és a motor keresztirányban az első tengelyre került beépítésre. Ennek is köszönhető, hogy ebben a Passatban is hatalmas belső teret találunk. Ráadásul a csomagtartó mérete is megfelelő volt. A VW ennél a modellnél is nagy hangsúlyt fektetett a jó zajszigetelésre, és arra, hogy az autót hosszú távon is kényelmes legyen vezetni, ezért komfortos ülésekkel látta el a modellt. Aki vezetett már B6-os Passatot, az díjazta a kiegyensúlyozott és biztonságos vezetési jellemzőit. Sőt ki lehet jelenteni, hogy a modellnek nincsenek komoly gyengéi. De számos apró hibája van, amelyek azért odafigyelést és megfelelő karbantartást igényelnek. Ilyen például a sárvédőknél megjelenő rozsdásodás, illetve gyakori a rugók és a lengéscsillapítók meghibásodása, valamint a féktárcsák átlagon felüli kopása sem ritka. Ráadásul a B6-os bizonyos változatait hétszer hívta vissza a márka. Például 2006-ban azért, mert a beszivárgó nedvesség az ablaktörlő motor meghibásodását okozhatta. Ezért egy fedősapkát helyeztek el az ablaktörlő motorjára. De említhetjük még a 2008-as visszahívást, amikor is a kormányvezérlő egység hibás kondenzátora okozott riadalmat. Ezek az apró hibák viszont nem a német precizitást támasztják alá, amelyet sokan úgy kedvelnek. Ennek ellenére a 2005 és 2010 között gyártott VW Passat B6 robusztus motorjai miatt a világ végére is elmennek. 


Milyen fényszórókkal büszkélkedik a legújabb Passat? 

Amennyiben a jelenlegi B8-asból visszaülünk a B6-os változatba, azonnal észrevesszük, hogy az évek alatt mennyit nőttek, fejlődtek az autók. Ezt egyébként nemcsak a méretnövekedésen lehet a legjobban lemérni, hanem a fényszórók fejlődésén. Az elmúlt években az autóinkon szereplő lámpatestek a járművek legdrágább alkatrészeivé váltak. A nyolcadik széria alapból LED-es fényszórókat kapott, de a nappali menetfény, az index, a ködlámpa, és a hátsó lámpák is LED-et használnak. A 6-os változat pedig jobb esetben xenonos technológiával világította meg az utat előttünk. De ha ennél komolyabb fényszórókra vágyunk, ha VW-ét vásárlunk, akkor választhatjuk az IQ.LIGHT elnevezésű fényszóró technológiát. Ebben az esetben már nem kell nekünk kapcsolni a távolsági fényt, ezt az autó a Dynamic Light Assist segítségével automatán kezeli. 


Milyen javításokat végeztünk el a B6-os Passat fényszóróján? 

Ügyfelünk azzal kereste meg a ReflektorKlinika szakműhelyét, hogy a B6-os Passatjának a fényszórói nem működnek megfelelően. Az árajánlat elfogadása után ügyfelünk elküldte számunkra a fényszórókat, ekkor roncsolásmentesen szétszereltük azokat. Ezt követően kollégáink a vetítő lencsék polírozását szakszerűen elvégezték. Mivel ennek B6-os Passatnak a fényszórói két különböző lámpával rendelkeznek, egy xenon és egy halogén reflektorral, ezért ezek foncsorozásával folytattuk a felújítást, mivel mindkettő bemattult. A reflektorok foncsor felújítása a szemcseszórással kezdődik, amelynek következtében fémtiszta felületet kapunk. A következő művelet a foszfátozás, amelyet a korrózió elkerülése érdekében végeznek el kollégáink. Amely után a porfestés, majd a lakkozás következik. A fényszórók felújítása a magasfényű kopás- és ütésálló bevonatolással folytatódik. Ez a Reflektorklinika szakműhelyében fémgőzöléssel, a legmodernebb PVD eljárással történik. A fémgőzölés során 99,99 százalék tisztaságú alumíniumot használunk, amely nagy vákuumban történik, ahol 5 x 10 −5 Mbar nyomás uralkodik. Miért van erre szükség?  A volfrám elektródára helyezett alumínium hevítés hatására molekuláira bomlik, majd a tartályban faltól-falig történő egyenes vonalú mozgást végez. A molekula felhőbe forgatott reflektor beleütközik ezekbe a molekulákba, amelyek az ezen lévő speciális lakkbevonaton megtapadnak. Mikor ezzel kollégáink végeztek, nem volt más hátra, csak a fényszórók újratömítése, amit természetesen tömítettségi vizsgálatnak vetettünk alá. Mikor mindent rendben találtunk szakszerűen összeszereltük a lámpákat és elküldtük őket a tulajdonosának. A B6-os Passat fényszórói azóta is büszkén világítják meg az utat a tulajdonosa előtt és ez addig így lesz, amíg a Passat motorja fel nem mondja a szolgálatot. Arra pedig még nagyon sokat kell várni. 


bottom of page