top of page

A kis francia új fényszórókkal hódít

A Peugeot nem is olyan rég mutatta be a legújabb 208-ast. Három évvel a piaci bevezetése után a kis 208-as felfrissített külsővel szeretne új vásárlókat szerezni magának. A kis francia benzinmotorral, hibrid és elektromos változatban elérhető. A korábbiaktól eltérően az új Peugeot 208 már nem négy, hanem három felszereltséggel lesz kapható, mégpedig az Active, Allure és GT változatban. Hazánkba most érkeznek meg az első modellek, mostantól elérhetők a legújabb 208-asok. 



Az Opel Corsa is a Peugeot 208 alvázára épül, de a fényszórói nagyban megkülönböztetik a két modellt

Nagyon csinos lett az új 208-as. Sokkal markánsabb megjelenéssel rendelkezik, mint elődje. 2012-ben mutatta be először a márka ezt modellt. 2019 óta van a piacon a mostani karosszériával ellátott változat, amely 2021-ben kapott egy kisebb frissítést. 2022 őszén pedig az elektromos 208-ast is erősebb meghajtással látták el. A most végrehajtott facelift várhatóan tovább növeli majd ennek a kis franciának a népszerűségét. Gondoltad volna, hogy az Opel Corsa ugyanerre az alvázra épül? Ugye, hogy nem. Mennyire más a két modell. Ebben nagy szerepet játszik az is, hogy mindkét autó más és más fényszórókkal rendelkezik. Az Opelt jóval visszafogottabb megjelenésű fényforrásokkal látták el.  


Amit a legújabb 208-as Peugeot fényszóróiról tudni érdemes

Ha szemből nézzük ezt a kisautót, akkor rögtön feltűnik a három „karom”. Az oroszlán karmait szimbolizáló csíkok a nappali menetfényt rejtik, amelyek már majdnem a lökhárító alsó széléig nyúlnak. Ez az új fényjelzés például az új Peugeot 508-on is megtalálható már, vagyis várhatóan az összes Peugeot személyautó megkapja majd ezt a menetfény kialakítást. Az autó orrán nemcsak a fényszórók újultak meg, hanem a hűtőrács is, amely szintén új külsőt kapott. Sportosabb és karcsúbb benyomást hivatott kelteni. A megújult Peugeot 208 új elejét már a márka új emblémája díszíti. De nemcsak elől kapott a 208-as új lámpákat, hanem hátul is. A karmok ott is visszaköszönnek. A hátsó három karmos kialakítás most egymásra helyezett vízszintes dupla lamellákból áll, amelyek keskenyek és elegánsak, és vizuálisan segítenek szélesíteni a járművet. Külsőleg nemcsak a nappali menetfény jelenti a legszembetűnőbb változást, hanem az új LED-es fényszórók. Amiből rögtön kettő is a rendelkezésünkre áll. Amennyiben Active vagy Allure felszereltségű 208-ast választunk, akkor Eco-LED fényszórókkal szerelt autót vihetünk haza. De amennyiben a legjobban felszerelt változatra esik választásunk, vagyis a GT-re, akkor Full-LED-es fényforrások világítják meg majd az utat előttünk. Ezek a Full-LED-es fényszórók három fénymodullal rendelkeznek. Hátul a legdrágább felszereltségű változatban a tolatólámpák és az irányjelzők is LED technológiát használnak.


Mi a különbség a Peugeot Eco-LED és a Full-LED fényszóró között?

Az új 208-as kisautóban az Eco-LED-es lámpák esetén a tompított és a távolsági fény külön fényszórókat kapott. Az úgynevezett Full-LED-es fényszórók esetén pedig a tompított és a távolsági fény egy fényszóróba van integrálva.


A fényszórókon kívül milyen különlegességgel rendelkezik az új 208-as Peugeot? 

Természetesen nem titok, hogy a francia autógyártók nagy jelentőséget tulajdonítanak az egyedi megjelenésnek. Aztán ez vagy bejön vagy nem. A Peugeot ezért választott nagyon szemet gyönyörködtető színeket. Például a vadonatúj Agueda Yellow fényezés azonnal magával ragadja tekintetünket. A Selenium Grey is új szín. Amennyiben ezek a fényezések számunkra túl extravagánsnak tűnnek, akkor választhatunk a hagyományos színek közül is. Például az Artense Silvert, a Perla Nera Black-et, a Banquise Snow White-ot, vagy az Elixir Red-et, esetleg a Vertigo Blue-t. Bárhogyan is döntünk, a feltűnő színek és az új LED-es fényszórók biztosan megteszik hatásukat és mindenki megfordul majd az autónk után. 


Milyen motorral szereli a márka az új 208-ast? 

Az új Peugeot 208-as motorjai közül mindegyikünk megtalálja majd a kedvére valót. A villanymotor teljesítménye már nem 100 kW (136 LE), hanem 115 kW (156 LE). Az 51 kWh-s akkumulátor a jövőben 400 kilométer hatótávot tesz lehetővé. Ez akár 50 kilométerrel több, mint amit a jelenlegi verzió tud. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy hosszabb utazás során lényegesen rövidebb hatótávra kell számítanunk. Az autópályán 200 kilométer körüli távval számoljunk. Az akkumulátor alapfelszereltségként egyfázisú beépített töltőn keresztül tölthető, 7,4 kW-os teljesítménnyel. Opcionálisan háromfázisú töltés is választható, amely többek között az otthoni Wallbox töltésére szolgál. De most jöjjenek az Otto-motorok. A márka a 208-as esetén végleg búcsút int a dízeleknek, és a választék az 1.2-es Puretech benzinmotorral kezdődik, amely 75 vagy 100 lóerővel bír. Ha hibrid változatot szeretnénk, akkor a 48 V-os mild hybrid modellt válasszuk, amely 100 vagy 136 LE teljesítménnyel és alapfelszereltségű duplakuplungos sebességváltóval rendelhető. 


Comments


bottom of page