top of page

A BYD szegedi gyárában milyen fényszórókat építenek majd be?

Szegeden építi fel első európai e-autó gyárát a kínai BYD. Sokunk még nem találkozott ezzel a márkával. A BYD a build your dreams angol szóösszetétel rövidítése, amely magyarul annyit tesz: építsd meg álmaidat. Ez a kínai autógyártó, amelynek székhelye Guangdong tartományban található, 2003-ban kezdte meg működését. A vállalat nem a különböző beszállítók termékeit szereli össze, hanem az e-autók terén komoly tudással rendelkezik. A márka az elektromos autók gyártásának teljes láncolatát végzi, vagyis gyárt akkumulátorokat, villanymotorokat és elektronikus vezérlőket is. Például a BYD akkumulátorokat gyártó leányvállalata, a FinDreams Battery a világ harmadik legnagyobb e-autó akkumulátor gyártója. 



Milyen fényszórókat építenek majd be a szegedi BYD gyárban? 

Azt még nem lehet tudni, hogy a szegedi BYD gyárban mikor indul a termelés, az sem ismeretes még, hogy mely modelleket fogják itt gyártani. Annyit lehet jelenleg tudni, hogy a gyár több ütemben fog felépülni, így várhatóan még az idén megindulhat a termelés. Mivel a márka a világ legnagyobb e-autó gyártója szeretne lenni, és még idén több autót szeretne a piacra dobni, mint a Tesla, ezért várhatóan minél hamarabb szeretnék elindítani első európai gyártórészlegüket. Mivel minden BYD autó a legmodernebb akkumulátor technológiát kapja, nincs ez másként a fényszórók területén sem. A BYD e-autók alapfelszereltségként LED-es fényszórókkal rendelkeznek, amelyek különösen széles fénysugárral világítják meg előttünk az utat. De bizonyos modellek rendelkeznek dinamikus kanyarkövető lámpával is, amely még biztonságosabbá teszi a közlekedést. Ráadásul ezekbe az e-autókba beépített fényszórók technológiáját maga a vállalat fejlesztette ki. De nemcsak technológiájukban különlegesek ezek a fényszórók, hanem megjelenésükben is. A fejlesztők minden egyes esetben a modell külsejéhez igazították a lámpák megjelenését, amely még futurisztikusabb formatervet tett lehetővé. A BYD modellek ragyogó külsőjükkel és fejlett technológiájukkal nagy konkurenciát jelentenek mind az európai, mind az amerikai e-autó gyártóknak. Mert ez az árban is megmutatkozik, na nem úgy ahogy elsőre gondolnánk. hanem pont ellenkezőleg. A BYD-nél a legfontosabb biztonsági és kényelmi felszereltségek alapárasak, sőt az alapár a konkurencia ára alá lett pozicionálva. 


Hazánkban mely BYD modellek világítják meg az utakat? 

Itthon nem is olyan rég kezdődött meg a BYD modellek forgalmazása. Jelenleg három e-autó és egy e-kisteherautó közül választhatunk. Melyek ezek a modellek? Az ATTO 3, a Dolphin, a Seal és az ETP3. De nézzük is, hogy melyik megnevezés mögött, mely modell rejtőzik. A Seal egy klasszikus, 4,8 méter hosszú kupésított limuzin. Ez a modell egyedi U-alakú fényszóróval rendelkezik, amely biztonságos és élvezetes vezetési élményt nyújt, még a legrosszabb látási viszonyok között is.  A hátsó lámpák az autó egész hátsó részén egy csíkban futnak végig. Ráadásul ez az első BYD e-autó, amelynél az úgynevezett „cell-to-body technológiát” alkalmazták. Mit jelent ez? Az autó akkumulátora teljes mértékben része a jármű szerkezetének. Nem egy különálló rész. Ez növeli a torziós merevséget, és ezáltal javítja a kezelhetőséget, a kényelmet és a biztonságot. Az ATTO 3 egy 4,45 méter hosszú kompakt SUV, a Dolphin pedig egy kategóriával kisebb, 4,29 méteres városi crossover. Mindkettő modell, ahogy azt már korábban említettük LED-es fényszórókkal rendelkezik. De nemcsak a fényszórók, hanem a nappali menetfény is LED-es technológiával rendelkezik. Sőt a hátsó lámpák is. De a modern technológia nemcsak az akkumulátorokra és az utak megvilágítására vonatkozik. A beltérben kiváló minőségű anyagokat találunk, amelyek nem is túl puhák és nem is túl kemények. 


A fényszórók működését mely akkumulátorok biztosítják? 

Az akku csomagok mérete minden modellben más és más. Ez a jármű nagyságától is függ. A legkisebb akkumulátort a Dolphin kapja. Ez az akksi 44,9 kWh kapacitással 340 kilométeres hatótávra képes, de választhatunk nagyobb teljesítménnyel bíró változatot is, amelynél 60,4 kilowattórával 427 kilométert tudunk megtenni. A kisebbik változat 95 lóerős, a nagyobbik pedig 177 lóerővel rendelkezik, de van ennél erősebb opció is, az már 204 lóerős. Az Atto 3 a 60 kWh kapacitással és 420 kilométer hatótávval érkezik, amely a 204 lóerővel rendelkezik. De van ennél erősebb teljesítményű e-motor is. A Seal, a 82,5 kilowattórás akkumulátort kapja. A modell felszereltségétől függően 313 vagy 530 lóerős teljesítménnyel bír. Előbbi esetén 570, utóbb esetén 520 kilométer a megtehető hatótáv. Gyorstöltéssel minden modell 45 percen belül 10 százalékról 80 százalékra tölthető. 


bottom of page