top of page

Mit tegyünk, hogy ősszel is megfelelően világítson fényszórónk?

Nyakunkon az ősz, és ezzel pedig a késői napkelte, korai napnyugta. Sajnos ebben az évszakban számolnunk kell a köddel is, ami nagyban lerövidíti a látótávolságot. Ráadásul ilyenkor gyakran esik az eső vagy a hó, esetleg az ónos eső. Ezért ősszel és télen kifejezetten fontos a megfelelő járművilágítás. De mire is ügyeljünk ilyenkor, hogy vezetés közben mindig, minden esetben a megfelelő fényerő álljon rendelkezésünkre?



Mikor kapcsoljunk tompított világítást? 

Amióta 2011-ben kötelezővé tették a nappali menetfényt, ma már sok járműben van automatikus nappali menetfény funkció, de ez általában csak az első lámpákat kapcsolja be. Ez gyakran nem elég az őszi és a téli látási viszonyok, körülmények között. Tehát ha azt tapasztaljuk, hogy ködös az idő, vagy ömlik az eső, akkor nem elég, ha csökkentjük a sebességünket, hanem arra is gondolnunk kell, hogy autónk automatikus világítási rendszere nem érzékeli a ködöt vagy a ködös időt, ezért be kell kapcsolnunk a tompított fényt. Ennek köszönhetően hátsó lámpánk is világít majd, amivel nagyban csökkentjük a ráhajtásos balesetek kockázatát. Hiszen a mögöttünk érkezők időben érzékelnek bennünket, és ez fontos a közlekedés biztonsága szempontjából.  


Távolsági fényszóró használatának szabályai

Refit, vagyis a távolsági fényszórót lakott területen kívül használhatjuk, de csak abban az esetben, ha a többi közlekedőt nem vakítjuk el vele. Napjainkban a legmodernebb fényszóró technológiával felvértezett modellek akár már 600 méterre is képesek megvilágítani előttünk az utat. Ráadásul, ha olyan autóban ülünk, amelyben adaptív LED-es fényszórók találhatók, sok márka mátrixnak is nevezi ezt a rendszert, akkor nincs más teendőnk, mint bekapcsolni a távolsági fényt és az automata világítási rendszer maga szabályoz mindent. Ha lakott területre érünk kikapcsolja, hiszen felismeri a lakott területet jelző táblákat, illetve, ha előttünk halad egy másik gépkocsi, vagy szembejön akkor a fényszóró fényének bizonyos részeit árnyékolja. Viszont ködben vagy havazáskor kerülnünk kell a távolsági fényszóró használatát, mert az ronthatja a látási viszonyokat. A köd kialakulásához a levegő magas nedvességtartalma is szükséges, annak vízcseppjein pedig a refi fénye megtöri azt, ezáltal az szinte fehér falat képez előttünk. Ebben az esetben a ködlámpa a jó választás, hiszen ekkor ez a fényforrás alulról világítja meg az utat, nem pedig szemből, ahogy a távolsági fényszóró teszi.   


Amit a ködlámpák helyes használatáról tudni érdemes

Számos esetben találkozunk azzal a problémával, hogy vannak sofőrök, akik lakott területen belül csillagfényes estéken is használják az első ködlámpát. Teszik mindezt azért, hogy autójukra minél jobban felhívják a figyelmet. Ez szabálytalan, sőt balesetveszélyes, mert a ködlámpa elvakíthatja a szembejövőket. Az első ködlámpa használata lakott területen belül csak akkor engedélyezett, ha a látótávolság 50-100 méter alá csökken. De mi a helyzet a hátsó ködlámpával? Ezt a világító testet csak akkor szabad bekapcsolnunk, ha a rossz időjárási viszonyok miatt a látótávolság 50 méter alá csökken. Természetesen ez érvényes a lakott területre is. De hogyan tudjuk megállapítani, hogy mennyi az az 50 méter. Az út szélén lévő útjelző oszlopok adnak ezzel kapcsolatban támpontot, hiszen 50 méterenként vannak kihelyezve. Viszont amint a látási viszonyok javulnak, az első és a hátsó ködlámpát ismét ki kell kapcsolnunk, hogy ne vakítsuk el a szembejövő, az előttünk, illetve a mögöttünk haladó forgalmat. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy időben kikapcsoljuk ezeket a lámpatesteket, mert, ha már nem indokolt annak használata, akkor a rend szigorú őrei pénzbírsággal sújtanak bennünket. 


Ellenőrizzük fényszórónk állapotát és beállítását! 

Amennyiben azzal már tisztában vagyunk, hogy mikor melyik fényforrást használhatjuk, akkor arra is vessünk egy pillantást, hogy fényszórónk megfelelő állapotban van-e. Mit jelent ez? Amennyiben lámpáink búrája bemattult, besárgult, akkor keressük fel a ReflektorKlinika szakműhelyét, ahol gyorsan és szakszerűen visszaadják annak fényét. Amennyiben nem így cselekszünk, és továbbra is bemattult, besárgult fényszóróval közlekedünk, akkor veszélyeztetjük saját, illetve mások életét. Hiszen ilyen lámpatesttel olyan közlekedni, mintha egy tejeszacskón keresztül néznénk egy filmet. Az ősz közeledtével érdemes arra is figyelmet fordítanunk, hogy a rengeteg bogártetemet letakarítsuk róla, mert az is korlátozza a fényszóró fényerejének kibocsátását. Ha már ott állunk az autónk előtt, akkor azt is nézzük meg, hogy a világítás magassága megfelelően van-e beállítva. A tompított fényszóró beállítását sokan még mindig elhanyagolják. Miért olyan fontos ez? Ha a világítás túl alacsonyra van állítva, az negatív hatással van arra, hogy a sötétben meddig is látunk el. Ekkor, ha hirtelen elénk lép egy gyalogos, akkor nagyon kevés időnk marad arra, hogy meglássuk és reagáljunk erre a szituációra, ami akár végzetes is lehet. Ha túl magasra van állítva a fényszórónk, akkor az elvakítja a szembejövő forgalmat. Mindkettő eset kritikus közlekedési helyzetekhez vezethet. Ezt útközben úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a beállítás helyes-e, hogy az előttünk megvilágított terület körülbelül 100 méter, vagyis az út szélén kettő útjelző oszlopot látunk. Ekkor nagy baj nincs, viszont ha nem ezt tapasztaljuk, akkor azt magunk is beállíthatjuk. Viszont a biztonság kedvéért érdemes felkeresnünk egy szervízt, ahol műszerrel tűpontosan beállítják fényszórónk magasságát.


Comments


bottom of page