top of page

Az Audi A8 csúcstechnológiás fényszórói

Az Audi legnagyobb szedánjának lefrissebb változata 2022-ben mutatkozott be, és szinte minimális változtatásokkal kapható azóta is. Az A8 továbbra is az Audi zászlóshajója, amely a nagy luxuslimuzinoktól elvárt technológiákkal, funkciókkal és részletekkel rendelkezik. Bár az Audi erőteljesen fejleszti az e-tron szériáját, azért a belsőégésű motorral szerelt változatok is nagyon népszerűek. Amennyiben azt a luxust, amit az A8 kínál sportossággal szeretnénk ötvözni, akkor mindenképp az S8-as változatot kell hazavinnünk. De a ReflektorKlinika szakembereit mindig is az érdekelte a legjobban, hogy az adott modell milyen fényszórókkal kényeztet el bennünket. Az A8 nem hiába a márka egyik csúcsmodellje, hiszen ma már az alapfelszerelés része lett a LED-mátrixos lámpa elöl és hátul egyaránt. Ráadásul az A8 új hátsó lámpája OLED technológiát rejt, amely magától bekapcsol még álló helyzetben is, ha egy másik autó két méteren belül megközelíti. 





Miért fontos, hogy modern fényszórók világítsák meg az Audi A8 előtt az útszakaszt? 

Az A8 nem is leplezi, hogy el akar minket kényeztetni. Az utastér világszínvonalú anyagokkal van tele. Az első és hátsó ülések kellően tágasak és kényelmesek. A belső tér rendkívül komfortos és csendes, ügyesen elszeparál minket a külvilágtól. Amennyiben magunk vezetjük ezt a prémium limuzint, akkor nincs más dolgunk csak a vezetési élményre koncentrálni. Ekkor hatalmas szerepe van a fényszóróknak. Miért? Mert igazán egy ilyen szedánban nem érzékeljük a sebességet. A modern lámpatesteknek köszönhetően megfelelően látjuk az előttünk lévő útszakaszt. Amennyiben a fényszórók kellően megvilágítják az utat, akkor semmi sem zavarhatja meg a nyugodt vezetésünket. De a külső megjelenésben is nagyon fontos szerep jut a modern, formatervezett fényszóróknak. Az Audi A8 lámpatestek minden szinten támogatják a sportos dizájnt és egybe forrnak a krómozott elegáns díszítőelemekkel. A mostani A8 fényszórójának formájával egyébként mintha már találkoztunk volna, az A4-es negyedik szériája is hasonló táskás kialakítással rendelkezett.


Milyen tulajdonságokkal rendelkeznek az Audi A8 fényszórói? 

Az Audi azt hangoztatja, hogy a világítástechnika legmodernebb változatát szereli az A8-ba. Ami a Matrix LED fényszórókat és az OLED hátsó lámpákat jelenti. A fényszórók DMD technológiát kaptak, amely a Digital Micromirror Device angol kifejezés rövidítése, ez pedig magyarul digitális mikrotükör eszközt jelent. Ez a világítástechnológia fényszórónként 1,3 millió mikrotükörből álló egységet jelent, amely nagy teljesítményű LED-et tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy minden A8 2,6 millió pixelt tartalmaz. De ez napjainkban ebben a kategóriában már nem számít újdonságnak. A mátrix rendszernek köszönhetően a lámpatestek egyedileg szabályozhatók, ennek köszönhetően a fényt ennek megfelelően irányítja, vagy szükség esetén árnyékolja, ha a kamera és érzékelő rendszer szembejövő vagy előttünk haladó forgalmat észlel. De a rendszer arra is képes, hogy felismerje az irányjelző táblákat, ezzel is segítve minket, hogy a sávban tartsuk az autót. Azt gondolom ennél a kategóriánál már említenünk sem kell, hogy az A8 kinyitásakor és elhagyásakor a mátrix LED-es fényszórók dinamikus üdvözlő funkciókat generálnak. Az Audi A8 HD Matrix LED fényszóróiban 25 távolsági egység található, amelyet lézer alapú világítástechnológiával támogat az Audi. Ezzel a normál távolsági fény hatótávolságának megduplázására képes az autó. Mit jelent ez számokban? Ezzel az A8 fényszórói 600 méter távolságra világítják meg előttünk az utat. Ez a funkció csak 70 km/h feletti sebességnél működik, és kikapcsol, ha más járművek lámpáit érzékeli, hiszen elvakítanánk a szembejövőket. 


Miért alkalmazza az Audi a LED-es fényszórókat? 

Természetesen nemcsak az Audi használja ezt a világítástechnológiát, hanem számos más autógyártó is. Mégpedig azért, mert ez a rendszer számos előnyt nyújt mind az autó fejlesztőinek, mind nekünk autóvezetőknek. Az autókat fejlesztő mérnökök azért kedvelik a LED-es fényszórókat, mert bármilyen formát megalkothatnak vele. Ezentúl kompatibilisek más intelligens fényszóró funkciókkal. De nézzük is a részleteket. Az egyik legfontosabb a fényerő. A LED fényszórók több fényt bocsátanak ki, mint elődjeik. De ez nem jelenti azt, hogy ezzel több energiát fogyasztanak, a LED fényszórók sokkal energiatakarékosabbak. Ez annak is köszönhető, hogy ezek a fényszórók, sokkal kevesebb hőt bocsátanak ki, mint a többi lámpatest. De a közlekedésbiztonságot is támogatják, hiszen a LED fényszórók azonnal felvillannak, ezzel a többi közlekedőnek több ideje van arra, hogy reagáljon. De van itt még egy fontos részlet, mégpedig az, hogy például a halogén fényszórók sárgás fényt bocsátanak ki. Ezzel szemben a LED-es lámpatestek fehérebb fénnyel rendelkeznek, ami javítja az éjszakai láthatóságot. Sőt, a tartósságuk is egyedülálló. Élettartamuk a leghosszabb a jelenlegi világítástechnológiák közül. Egyes LED-es fényszórók élettartama akár több tízezer óra is lehet, és ez azt jelenti, hogy az az autó élettartamán túl is kitarthat. 


Az Audi A8 hátsó lámpáinak OLED technológiája lenyűgöző világítási kialakítást tesz lehetővé

Az Audi egyedi megoldásokat fejleszt, ami modern fényszóró technológiát is jelent. De az Audi A8 esetén az igazán innovatív technológia nem az autó elején, hanem a hátsó részén található. A német márka 2020 óta alkalmazza a digitális OLED hátsó lámpákat. Már nyolc különböző dizájn közül választhatunk, ami a hátsó lámpákat illeti. Azt, hogy éppen számunkra melyik az, amit használni szeretnénk, az az autó infó rendszeren vagy a myAudi alkalmazásán keresztül mobiltelefonon állítható. De ez a világítástechnika teljesen megváltoztatja a hátsó lámpák kialakítását és funkcióit is, hiszen nagyban segítik az autók közötti kommunikációt, és ezáltal a közlekedés biztonságát. A rendszer mindenkit tájékoztat, akik a közlekedésben részt vesznek, azáltal, hogy különböző ikonokat, jelzéseket használnak. Melyek ezek? Például az Emergency Assist, a RECAS, amely a hátsó ütközésre figyelmeztető jelzés, a vészvillogó, vagy a segélyhívások esetén az eCall, technikai meghibásodás esetén pedig a bCall jelzés.


Comentarios


bottom of page