top of page

Az angolok egyik büszkeségének fényszórói

Hatalmas változások történtek ebben az évben a Range Rover háza táján. Ezévtől a vállalat négy márkanév alatt forgalmazza autóit. Melyek ezek? A Range Rover,a Discovery, a Defender és a Jaguar. A Land Rover 75 éves neve sem tűnik el teljesen, mert emblémaként megmarad a terepjárókon, de hivatalosan lényegében már nem fogják használni. De nemcsak a modelleknek, hanem a vállalatnak is megváltozik a neve. A cég új nevének rövidítése JLR lesz. A közös jelzés azonban nem jelenik meg egyetlen autón sem. Ezenkívül azért az autók motorháztetője alatt is történtek változások. A 2024-es modellévű Range Rover SV csúcsmodelljébe egy lágy hibrid technikával kiegészített 4,4 literes biturbó V8-as benzines motort szereltek. Teljesítménye 615 lóerő, illetve 750 Nm nyomaték. Ami azért elég tetemes.



Az angol királyi ház is imádja ezt a márkát és annak fényszóróit

A nemrégiben elhunyt angol királynő is kedvelte ezt a márkát, uralkodása alatt mintegy harminc példányt használt közülük. Nemcsak Range Rovereket, hanem Land Rover Defendert is szívesen vezetett. Valószínű azért is, mert bármelyik modellt is választotta, kellőképpen megvilágították az angol vidék dimbes-dombos útjait. A jelenlegi ötödik széria alapmodellje 5 méter hosszú és 2,92 méteres tengelytávolságú. A most először 7 üléses kivitelben is rendelhető nyújtott változat pedig 5,2 méteres hosszúsággal, illetve 3,12 méteres tengelytávval rendelkezik. Ezzel azért már többen is el tudnak menni vidékre vadászni, sőt még a kutyáikat is magukkal tudják vinni.


Milyen fényszórók voltak az ős-Range Roverekben?

Az 1970-ben bemutatott ős-Range 4,44-4,64 méter hosszú volt, valamint 2,53-2,74 méteres tengelytávval rendelkezett. Az első szériás modellek kör alakú parabolatükrös fényszórókkal világították meg az utat. Sőt ezekbe a modellekbe már nem hagyományos izzókat csavartak tulajdonosaik.


Mivel kápráztatja el a Range Rover tulajdonosait, és itt nem a fényszórókra gondolunk

A Range Rover csúcsváltozatát például 230 különböző fényezéssel, és 391 eltérő beltéri abszolút prémium szín- és anyag kombinációval vihetjük haza. De ha ezek között sem találjuk meg azt, amit szeretnénk, akkor a márka hozott minta alapján is legyártja azt, amit elképzeltünk. A motorházfedélen és a csomagtartón lévő márkajelzést akár 24 karátos aranyból is elkészíthetjük. A Range Rover műszerfalát egy 13,1 colos érintőkijelző uralja, mely a Pivi Pro Infotainment rendszernek a központi eleme. De ha már itt tartunk, meg kell említeni, hogy a fából, fémből és karbonból készült elemeket egy magyar, ipolytölgyesi cég gyártja. De nemcsak ez készül itthon, hiszen a márka egyik kutatás-fejlesztési részlege Magyarországon található, ezért az új Range számos funkciójának fejlesztésében a magyar leányvállalat is részt vett.


A luxus kiterjed a fényszórókra is?

A Range Roverek kétségtelenül exkluzív járművek, amelyek egyedülálló vezetési élményt kínálnak. Kiváló terepképességükről, tágas belső terükről és fejlett technológiai jellemzőikről ismertek. A Range Rover birtoklásának egyik fő hátránya azonban a karbantartási költség. De ez nem vonatkozik a fényszórókra, hiszen azokat minden esetben nagy autóipari beszállítóktól vette/veszi a márka, nem pedig saját maga gyártja őket. Természetesen elől 1,2 millió pixelt rejtő LED-es fényszórókat találunk, amelynek fényét apró, elektronikusan vezérelt tükrök irányítják. Ennek köszönhetően ezek a modern lámpatestek tökéletes látási viszonyokat biztosítanak. A karakteres nappali világítással, képkivetítéssel és adaptív első világítással szerelt digitális LED fényszórók a navigációs adatok alapján előre követik az út kanyarulatait. A Range Rover nagyfelbontású digitális LED-es fényszórói menet közben akár 16 objektumot is képesek árnyékolni, hogy ne vakítsák el a többi közlekedőt. A prediktív dinamikus kanyarfény technológia a navigációs adatok segítségével követi az út nyomvonalát. Így még tempósabb vezetés közben is megfelelően látjuk az utat. De ez nem minden. A különböző szenzorok és kamerák folyton pásztázzak az előttünk lévő útszakaszt, és ha rosszabb minőségű útburkolatot észlelnek, automatikusan állítanak a rugózáson.


Mely cég gyártja ezeket a modern fényszórókat?

A lámpamodulokat közvetlenül Ausztriában fejlesztik és gyártják, ahol először alkalmazzák a gyártó 3 komponensű fröccsöntési technológiáját. Mégpedig a ZKW vállalat szállítja a márka számára ezeket a formatervezett lámpákat. Ennél a modellnél már az egyszerűbb kialakítás és egyenletes teljesítmény érdekében kisebb stripeZ fénymodulok is rendelkezésre állnak.


Hol lehet javíttatni ezeket a méregdrága fényszórókat?

Ha már említettünk magyar szálat a modell fejlesztésében, illetve a belső tér gyártásában, akkor meg kell említenünk a Reflektorklinika fényszóró javító műhelyt is. A Reflektorklinika munkatársai az elmúlt években több mint 20.000 különböző márka fényszórójának reflektorát foncsorozták újra, és több mint 200.000 lámpát javítottak meg. Ahogy fent már említettük az ős Range-ek halogén fényszórókkal rendelkeztek, amelyeknek idővel bemattult a fényszórójuk. Aki ezeket szakszerűen szeretné megjavíttatni, annak csak egy jó döntése lehet. A Reflektorklinika műhelyét felkeresni. Ahol nem csak a fényszóró foncsorját újítják fel, hanem a tengerentúlról hozott szép példány fényszóróit is átalakítják gyorsan és precízen, hogy az európai utakon is gond nélkül használhassuk.


Comments


bottom of page