Vezettetek már olyan elektromos autót, amelynek nincs hátsó szélvédője? A Polestar 4 pont egy ilyen modell. Ráadásul egy közepes méretű SUV-kupé, amely inkább csak az szeretne lenni, de nem az. Inkább egy emelt hasmagassággal rendelkező csapott hátsóval bíró elektromos jármű. Az is mondják, hogy talán ez az első olyan modell, amely már nem a Volvo égisze alatt készült, hanem a Polestar tervező csapata alkotta meg. Ennek ellenére még mindig van néhány technikai hasonlóság, de a tervezőknek vizuálisan egyértelmű különbséget sikerült elérni. Ez a különbség talán az autó orrán és a hátsó részén látható a legszembetűnőbben.

Milyen formájú fényszórókat rajzoltak a Polestar 4-nek a tervezők?
Mielőtt ebbe a kérdéskörbe belemerülnénk, érdemes megnéznünk, hogy mekkora mérettel is rendelkezik ez az e-SUV? Jöjjenek a tények: A jármű hossza 4840 mm, a magassága 1534 mm. Ezért is mondtuk, hogy nem igazán SUV-nak készült. A tengelytávja pedig 2999 mm. Ezzel a mérettel a Tesla Model 3 és a Model Y között helyezkedik el. Viszont pont a méretének és formájának köszönhetően jelentősen különbözik olyan modellektől, mint a Porsche Macan illetve a Mercedes GLC Coupe. A Polestar 4 a méretét az anyavállalatának, a Geely által kifejlesztett SEA platformnak köszönheti, amelyet ezenkívül még a Zeekr 001-es és 009-es modellek, valamint a Volvo EM90 kisbusz is használ. A karosszéria mérete ezek alapján nagyjából már adott volt, a formáját pedig a tervezők alakították olyanra, amilyet megálmodtak. Ez alapján rajzolták meg a fényszórókat is. Ha megrajzolták, hiszen, ha megnézzük a Polestar 4 formáját, akkor mi egy nagyon vagány e-autót látunk, de a fényszórók nem tükrözik ezt. Mintha ezeket a lámpatesteket levették volna a Geely raktárának polcáról, hogy jó lesz, illeszkedik az autó külsejéhez. Például a Lotus, amely szintén a Geely márkája, tehát a Lotus Emeya is hasonló fényszórókat kapott, csak ott a hokiütők nem egymásba vannak fordítva, hanem egymásra vannak helyezve.
Milyen világítástechnológiát épített be a Polestar a hokiütő formájú fényszórókba?
Az biztos, hogy a márka fejlesztői szinte a jelenleg legmodernebb fényszórókat építették be ebbe az e-autóba. Az igaz, hogy a márka, azt hirdeti, hogy a Polestar 4 prediktív világítástechnikája új mércét állít fel a biztonság és a vezetési élmény terén. Ez talán csak részben igaz. Hiszen hasonló technológiát szinte az összes prémium márka alkalmaz már, sőt az Opel vagy a Peugeot is pedig ők nem tartoznak ebbe a szegmensbe. Ahogy azt már fentebb említettük a Polestar 4 elejét két-két egymásba fordított hokiütő formájú LED-es nappali menetfény díszíti, amelyek alatt helyezkednek el a távolsági és a tompított fényt biztosító lámpatestek. Az biztos, hogy ezzel a dizájnnal, amivel ezek a fényszórók rendelkeznek, a Polestar nagyban eltávolodott a Volvo stílusától. Ha ez volt a cél, akkor ez sikerült. Na de térjünk vissza a fényszórókhoz, hiszen adaptív LED-es lámpatesteket kapott ez a csapott hátuljú e-autó. Ennek köszönhetően a lámpatestekben található millió mikrotükör egyedileg szabályozza a LED-es fénykévét annak függvényében, hogy milyen a környező forgalom. A Polestar 4 fényszórói aktív távolsági fényszóró funkcióval is rendelkeznek. A szélvédőn elhelyezett kamerák érzékelik a szembejövő vagy az elöl haladó járművek hátsó lámpáit. Amint egy másik járművet észlel, a fényszórók részben automatikusan elhalványulnak. De ennél egy kicsivel többet is tud. Mégpedig azt, hogy nemcsak az előttünk és a szembejövő forgalomhoz igazítja a LED-es lámpák fényét, hanem a fényviszonyokhoz is. Ezek a fényszórók automatikusan a környezeti fényhez igazítják a fényük erősségét. Világosabb környezetben a fénykúp szélesebbé válik. De van még egy funkció, amelyet érdemes megemlíteni. Ez pedig a Home Safe Lights. Segítségével a lámpatestek égve maradnak, amikor hazaérkezünk, így biztonságosan eljuthatunk a bejárati ajtóhoz.
A hátsó lámpák formavilága nagyon egyedire sikerült, de a hátsó kamerától lesz különleges ez a modell
A LED-es világítástechnikával rendelkező hátsó lámpák egy egyenes csíkban futnak végig a Polestar 4 hátsó felén. De a végén 90 fokban elfordulnak. De nem ettől olyan különleges ennek a modellnek a hátsó része, hanem attól, hogy nincs hátsó szélvédője. Annak helyén egy kamera található, amelyen keresztül a mögöttünk lévő részt láthatjuk. Tehát a mai modern technika olyan szabad kezet ad a tervezőknek, hogy ma már bármit meg tudnak valósítani. Már csak az a kérdés, hogy meg fogjuk-e szokni, hogy nem látunk hátra. Meg lehet ezt egyáltalán szokni?
Milyen érzés vezetni a Polestar 4-et, ha már ilyen különleges fényszórói vannak?
A Polestarnak ez a modellje, ha a nagyobb akkupakkot választjuk 3,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km-es tempóra, amely egy ekkora autótól szép teljesítmény. De ha a kisebbel is beérjük, akkor 6,9 másodpercet kell várnunk ugyanerre az eredményre. Azért ez sem olyan rossz. Ez is pont elég arra, hogy kényelmesen tudjunk közlekedni akár az autópályán, akár a városban. Tehát ha a 200 kilowattos hátsókerék-hajtású változatot választjuk, akkor a 20 colos felniken a WLTP szerint akár 620 kilométert is megtehetünk. Ez első hangzásra nem is olyan rossz. De ha megnézzük, hogy az autó légellenállási együtthatója 0,26 Cw, akkor már nem is olyan kiemelkedő ez az eredmény, hiszen, a Mercedes EQS 0,21-es Cw-értékkel rendelkezik, tehát egy kisebb hajtáslánc is elegendő lenne arra, hogy ezt a távolságot megtegyük. Ettől függetlenül a Polestar hozza azt a kényelmet, amit elvárunk egy svéd származású e-autótól. Ráadásul a beltérben olyan anyagokat használtak, amelyek környezettudatos gyártástechnológiával készültek.