top of page

A Fényszóró Akadémián megtanulsz mindent, hogy a magad ura légy!

Ahogy azt már előző cikkünkben megírtuk, a ReflektorKlinika elindítja első, államilag is elismert fényszóró javító képzését. Most biztosan azt kérdezed, hogy miért van erre szükség? Mert pár évtizede az egész autóban nem volt annyi technika, mint egy mai modern xenonos, LED-es vagy akár lézeres fényszóróban. De sajnos idővel a korábbi halogén fényszórók reflektorai is bemattulnak, amiket ezért újra kell foncsorozni. Mivel a mai fényszórók darabja akár az 1 millió Forintot is elérheti, ezért a javítás nagyon is költséghatékony megoldásnak számít és ez így lesz az elkövetkezendő évtizedek során is. Ezért, ha érdekelnek az autók, azon belül is azok a részek, amelyek telis-tele vannak érzékelőkkel, kamerákkal, chipekkel, különleges technológiai megoldásokkal, akkor legyél Te is fényszóró javító mester! Ennek keretében halogén, xenonos, valamint LED-es technológiát rejtő lámpatesteket fogsz javítani, karbantartani. 




A Fényszóró Akadémián Te is meg fogod tudni tanulni mindezt, ne aggódj! 

A fényszóró javító mesterséghez semmilyen előképzettségre nincs szükség. Nem kell hozzá 5-ös érettségi, nem kell hozzá diploma sem. Jelenleg a nálunk dolgozó munkatársak egyikének sem volt ilyen jellegű végzettsége, képzeld van olyan kollégánk, aki cukrász volt, mielőtt kitanulta a fényszóró javítást. Semmi másra nem lesz szükség csak a jó kedvedre, némi kézügyességre és arra, hogy ezt Te meg akard tanulni. Ezért a képzés során majd oda kell tenned magad. Mivel a ReflektorKlinika már 30 éve foncsoroz és javít fényszórókat, ezt a tudást és még sokkal többet fogunk Neked átadni. Nálunk lehetőséged lesz mindent megtanulni, minden fortélyt elsajátítani, hogy profi fényszóró javító szakemberré fejleszd magad.


A fényszóró javító képzés során mit fogunk Neked megtanítani? 

Az elméleti és gyakorlati oktatás keretében képes leszel hatékonyan feltárni a hibákat, és elsajátod a búra külső és belső felújítását is. De, ha elvégzed a tanfolyamunkat, akkor a feszültségi repedéseket is meg fogod tudni javítani. Megismerkedsz a külső bevonatolási technológiákkal, de képes leszel a fényszórókat sérülésmentesen szét és összeszerelni, majd újra tömíteni és a tömítettségi vizsgálatot elvégezni. Ezenkívül megtanítjuk Neked azt is, hogy hogyan kell a foncsort, a búrát kicserélni, a kanyarfényt és a nappali menetfényt megjavítani, hogyan kell a fényszóró magasságát szakszerűen beállítani, de képes leszel a hatékonyan kezelni a műanyagot is. De ezzel még abszolút nincs vége a felsorolásnak, hogy mi mindent tanítunk meg Neked. Mert a xenonos és a LED-es és a LED mátrixos fényszórókat is szakszerűen fogod a képzés után megjavítani, ha mindig jelen leszel az órákon, és oda is figyelsz. Sőt, azt is megtanulod tőlünk, hogy miért olyan fontos a tesztelés, és a végellenőrzés, valamint ezeket hogyan kell kivitelezni. De ez még mindig nem minden. Jogász végzettségű oktatónk megismertet a cégalapítás alapjaival és jogi ismeretekre is szert teszel. Azt is megtanulod, hogy mi a hatékony ügyfélszerzés fortélya és hogyan kell az ügyfelet megtartani, de azt is tudni fogod, hogyan kell helyesen árazni, így soha nem kell árakcióznod, De marketing tudásodat is a kellő szintre emeljük, hiszen folyamatosan jelen kell lenned szinte minden social media platformon. Nálunk a reklamációk diplomatikus kezelését is elsajátítod. Ráadásul a munkavédelem rejtelmeibe is elmerülünk majd. Természetesen az oktatáshoz szükséges eszközöket, gépeket, anyagokat, fényszórókat mi biztosítjuk. 


A Fényszóró Akadémián kik lesznek az oktatóid? 

Négy oktató vesz részt a képzésben. Adrienn, aki a ReflektorKlinika ügyvezetője, és jogásza. Az ő tantárgyai a cégalapítás, az adatvédelem, a garancia, és a jogi tudnivalók. Gergővel is megismerkedsz, aki a cég vezetője. Az ő tantárgyai a fényszóró javítás, a marketing és a munkavédelem. A vállalat értékesítési vezetőjével is lesz órád, mégpedig Gyuri az árazás, az árajánlat készítés, az utánkövetés, a reklamáció kezelés, és a csomagolás rejtelmeibe vezet majd el Téged. István, a ReflektorKlinika termelésvezetője pedig olyan tantárgyakat oktat majd Neked, mint a fényszóró javítási alapok és a folyamatszervezés. 


A képzés elvégzése után is melletted állunk majd! Mit jelent ez pontosan? 

A fényszóró javítás mestersége akár 3 hónap alatt is elsajátítható, de ha ez neked túl gyors, akkor a tanfolyamot maximum 1 éves időkorlátban is lehetőséged van ütemezetten végig csinálni. A tanfolyam teljes időtartama 480 óra. Ennek a fele, tehát 240 óra kifejezetten műhelygyakorlat. A záróvizsga után azonnali bevételre tehetsz szert. Ha négyes vagy ötös osztályzatot szerzel, akkor bekerülsz a ReflektorKlinika karrier programjába. Mit jelent ez pontosan? Felkerülsz a weboldalunkra, mint ajánlott szakszerviz, tehát az ügyfelek Téged is megtalálnak, de munkát is közvetítünk Neked. Tevékenységedet 3 hónapig ingyenesen komplett Facebook és Google hirdetéskezeléssel támogatjuk, sőt ajándék dizájn csomagot is kapsz. Tehát a vizsga sikeres elvégzése után is melletted állunk, nem hagyunk magadra. Munkád során ellátunk az összes szükséges alkatrésszel, a piacon a legjobb áron. De ez még nem minden, mert beléphetsz a zárt Facebook csoportunkba, ahol a többi szakembertől kérdezhetsz. Ez komoly szakmai segítséget jelent, főleg az elején. A ReflektorKlinika szakmai online könyvtára is megnyílik számodra. Ez hatalmas tudásbázist jelent, amit az elmúlt évtizedek alatt gyűjtöttünk össze. Itt rengeteg szerelési videót és leírást találsz. De a ReflektorKlinika vezetője online konzultáció keretében havonta egy órán keresztül áll a rendelkezésedre. Bármit meg tudsz vele beszélni. Ezután, ha befizetted a képzés díját, Neked csak a lelkesedésedet kell magaddal hoznod. 


Miután mindent megtanultál a Fényszóró Akadémián, akár egyéni válallkozóként, vagy társas vállalkozásban fogsz tudni majd dolgozni. Ne felejtsd el, hogy ezentúl minden megkeresett forint a Tiéd, a saját magad főnöke leszel! 


Mit kell tennem, hogy ne maradjak le a Fényszóró Akadémia államilag elismert képzéséről? 

Jelentkezz most, mert a helyek lassan betelnek, illetve egy városból, egy régióból csak egy jelentkezőt fogadunk. A képzés elméleti része vagy online, vagy Miskolcon a Gátőr u. 50 szám alatt lesz. A gyakorlat szintén ugyanezen a címen kerül megrendezésre. Mikor indul a képzés?  2024. szeptember 16.-án. Ha szeretnél részt venni a Fényszóró Akadémia államilag elismert képzésén, akkor kérünk küldd vissza a szerződést kitöltve, aláírva. Ne felejtsd el az irataidat is lefényképezni és elküldeni. Amikor megkaptuk a jelentkezésedet, egy munkanapon belül küldjük a részvételi díjról szóló számlát, amit banki átutalással tudsz kifizetni. Ezután nincs más dolgod mint, hogy a nyáron alaposan kipihend magad. Mert szeptemberben belevágunk életed eddigi legnagyobb projektjébe. Gyere és legyen Neked is egy sikeres vállalkozásod!


コメント


bottom of page